(Nagy László halálára)
Ravatalod fölött
csillaggyertyák virrasztanak,
égnek feszülő hegyek,
sima arcú síkságok siratnak,
érc-borzos szemeik tűzben égnek.
Ó, jaj, ki fogja
verslábakon tovább cipelni
a Mária-fájdalmat,
a Vénusz-szépséget,
az emberiségért
ki mormol
cserepes ajakkal
élet-kiütéses pogány imát,
ki szólaltatja
meg nekünk
a szakadékba szédülő
valóság-citerát?