Nekem már kevés ami sok
bennem nincsenek piramisok
csak romok
Csalódás az életem jussa
olyan vagyok mint
Csontvári cédrusa
Viharban egyedül
Olyan mint a sivatag
mélabús és hallgatag
Már nem szólok senkihez
Fáradtsággal a rostokon
nekem már senki sem rokon
Mindenki idegen
Már nincs kedvem többet írni
csak zokogni bőgni sírni
mert még mindig Szeretlek
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
