(egy barátomhoz)
Megnőttünk mi is
kinőttük mosolyainkat
akár a cipőinket-ruháinkat
Már nem káromkodnak ránk
sem a sofőrök
sem a bakterok
Nem szaladgálunk
a buszok előtt
Nem bújunk át
a sorompók alatt
Megvárjuk a zöldet
úgy baktatunk át a síneken
Csókjaink nem sértik
a közízlést
hajunk ápolt
nevetésünk is diszkrét
Fölöslegesen sohasem
bámulunk az égre
A földön járunk
Elvégre
felnőttek vagyunk
és mégis-mégis
megbotlunk a
csillagokban
A fák már gombolgatják reggeli fagyköpenyüket, De a napot még felhők opálüvege takarja. Bolondos kispatak fecseg fáradhatatlanul havas bölcsőjében, Az uszadékfák torlaszában csipkefüggönyt Fagyaszt a
mostanában egyre többet beszél a múltról a kísértések gyermekkoráról ahová mindannyiszor magával visz engem is az idő lyukas markára bízza a homályból előbillenő kusza képeket
A teremtés előtti időkben, mikor nincsenek még nemek, kirakom eléd mindenemet: Arcom sokszínű pírját, nyirkos kezemben félelem, szárnyat bontani képtelen képzelet kalitkába zártan vár, kerubok
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
