Innen hol egy asztal magánya
rám szakad,
ebből a füsttel bélelt szobából
hozzátok csempészem magam.
Nem kopogtatok.
Vállamon a hatvannegyedik
év palástja,
én a magány örököse
szeretni jöttem
ebbe a századba!
Ne lökdössetek,
harmatos a homlokom,
lövészárkokat temetek.
Míg tele nem lesz minden gödör
vers-lapáttal hordom a
földet.
Szembeköpöm a Háborút
ember-nyállal,
vitatkozom a Halállal,
fehér galambokat etetek.
Ne lökdössetek!
Az egész Emberiségnek
jöttem
Békét koldulni!
Varázsos táncok éjszakája volt. Harmattá dermedt páracseppeken lágy szél kúszott felém és átkarolt, csillag alá bódult az értelem, ezüstcseppekbe oldott szirmokon játszott a fény, és
Nagyanyám fejkendőt hordott. Ha bánata volt, szorosra kötötte az álla alatt. Néha feketére cserélte, olyankor nem szólt senkihez, kiesett kezéből a tésztaszűrő, és a vizet
Már levelek fedik el nyomainkat, régi padunkon az ősz szele jár, volt szerelem csituló szava ringat, messzire szállt heve ím tova már. Lassan enyésznek az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
