emlékszik az első,
az első közös cigarettára;
emlékszik a dalra, ami
újra és újra
ismételgette, hogy szeret,
szeret, és ha újra
kimondanád, ő is kimondaná,
pedig már nem szeret senkit, senkit
egy ideje, vékony vonal választja el,
választja el az optimizmust
a képzelődéstől, ott, ahol él:
a város peremén
megremeg a háza, mikor a sínekről,
a sínekről beszűrődik, hogy
ő emlék sem,
csak megdermedt Nincsen,
mi elfordult tőled, de magától mégsem,
magától mégsem fordult el,
mert még mindig édes az a keserűség,
amit a közös cigaretta szájában hagyott