Csurilla Dániel: CIGIPÉNZ

     Bevett szokás volt a csikkezés. A nagyfiúk tanították rá a kiscsoportot. Udvari szünetben fölvettük a dekkeket, és úgy tettünk, mintha. Mi is nagyfiúk lettünk. A családban senki nem dohányzott, kivéve Imre bácsit, akitől egyszer kaptam egy pakk cigirágót. Sosem láttam még azelőtt ilyet, de ahogy minden, Németországban az is volt. Imre bácsi tartozott apámnak, legalábbis úgy érezte, mert apám szinte sajátjaként nevelte a sógor gyerekeit, az unokatestvéreimet. Rendszerint eurót kaptam születésnapokra, amit apám ellenzett, mondván, Imre, nem kell ez, a gyerek nem tudja beosztani. Természetesen nem is tudtam, legóra és csokira költöttem mindet, de amikor lettek igazi barátaim, őket is megvendégeltem, és felső tagozatban azzal töltöttük a decemberi délutánokat, hogy átbuszocskáztunk a városon és összeettünk mindenfélét.
     Milliomos leszek, mondtam egyszer apámnak, mire ő, hogy legyen, én akkor büszke leszek, hogy egy olyan fiút neveltem, akiből minden lehet, például milliomos. Gazdálkodj okosan! mint családi program a hétvégén. Legyen Ön is milliomos! a számítógépen mint hétközi időtöltés. Egyszer kaptam egy autónyeremény betétkönyvet, amivel a mai napig nem tudom, mit lehet kezdeni, de akkor nagyon jó érzés volt, hogy majd nekem lesz először autóm a családból. Apámnak is volt, de el kellett adnia, mert jöttem, és a lakás fontosabb volt. Az első lakás anyámmal, külön a szülőktől. Ha munka van, minden van, mondták, és akkor pénz áll a házhoz, azzal megteremtődik az egzisztencia, a függetlenség mindenkitől, tehát a pénz maga a szabadság. Úgy kerestem a pénzt a szoboszlói élményfürdő medencéjében, mint a mérgezett egér, de csak kétezer forintot találtam, azt is anyám szárította használhatóra másnap. Iskolában kiszöktünk szünetben a papírboltba, és csipszet vettem a barátaimnak a talált pénzből. Intőt kaptam érte, mert kiszökni iskolaidőben azért mégsem kéne.
     Persze, ahogy minden gyereknek, nekem is volt igazi zsebpénzem. A neves alkalmakon kapott összeg a műbőr pénztárcába ment, mindig a legújabb legószettre gyűjtve, míg a hétköznapi zsebpénz a jó jegyek után a pingvines perselyt hízlalta. Az utóbbiból költhettem, de csak felelősséggel. Emellett ott volt a vidéki nagyi, akihez ellátogatva egy-egy tasak érmét gyűjthettem be. Ez azonban cseppet sem volt elég, munkált a nagyravágy. Képregényeket rajzoltam. Tíz oldalt száz forintért adtam. Utána kiégtem, jött a pénztárcabiznisz. Egész jó papír pénztárcákat készítettem öt hajtásból. Aztán szelepsapkákat loptam, azokat értékesítettem. Az alfarómeós megért vagy ötszáz forintot, vagy épp amennyit az alsósok megadtak érte. Én csak leszedtem, valójában Szili barátom árulta. Őt kapták el érte. Meggazdagodni sosem tudtam. Nem voltam eléggé ügyeskedő.
     Napközi után, ötödik osztályban szívtam el az első cigimet. A nagydohányos hetedikesek százért adtak egy-egy szálat nekem és Szili barátomnak. Kipróbáltuk a telepi játszótér melletti trafóház tetején. Annyira nem jött be, úgyhogy Szili barátommal eldobtuk a dekkeket a francba. Otthon viszont apám megérezte. Mondta, hogy leheljek rá, nem akarok, de lehelj, mire megszaglászta a kezem. Elcsattant az első büdös nagy pofon. Erre költöd a pénzünket, kérdi, aztán szobafogság, és elvette a megtakarításomat. Nem akartam mondani, hogy de apa, az az én pénzem, megdolgoztam érte kemény munkával. Nem mondtam, csak elfogadtam a büntetést.