Ottlik örökösök vagyunk mind
ez lesz a felvezető mondat.
Azért én egy kicsit jobban.
Mizerábilis idegzetű
rokonok jutottak, szűrt genetika,
hagyaték a túlfűtöttségen kívül semmi.
De mégis, van az a mondat,
évek óta a fülemben cseng. Inkább kong,
ha örökség, hát elszámolok vele.
„Megunódott saját súlyánál fogva,
mint a szerelem.”
Így írja: megunódott.
Személytelen, passzív szerkezet,
az alany lényegtelen, cselekvés
a semmi, a végtelen felé tart.
Csak úgy megtörténik (történődik?) a dolog.
„Azt” nem megunták, és unalmas sem volt, csak hát
megunódott, rezignált múlt idő, szenvedő szerkezet.
Egy nyelvtani ágens – felőlem nézve: Ő
póriasan szólva becsapott.
De inkább legyen úgy: becsapódtam.
Mint egy vacak oktogonális vektorsorozat,
írja Ottlik , és az örökségemre igényt tartok.
SZEPTEMBERI PÁLYÁZAT
szeptember 2, 2024
