Mindenekelőtt kiemeltem a fő témát,
erős fénybe raktam az arcot, és ehhez
az arisztokratikusan fölényes ábrázoláshoz
egyszerű és semleges hátteret raktam.
Később sötét és zavaros háttér került,
hogy kifejezzem a félelmet
és a modell természetfölötti erejét is,
meg azért, hogy a ráadott
befogadói válasz érzelmileg színezett legyen.
A portré rég befejezett: bájosnak
ugyan nem mondható kontrasztok,
ám a szögletek rajza tiszta,
és ő már úgysem változhat tovább.
A háttér azután szociálissá,
sőt kulturálissá változott,
akkoriban párizsi kéket használtam,
de hibásan hordtam föl a színeket,
és az arc(a) nem lett az igazi.
Volt egy dekoratívabb korszakom,
majd egy kétméteresre támadt kedvem,
akkor egyszerűen fölém nőtt.
Később akartam, hogy látszódjon,
(hogy lássa) milyen háttérszínt kap a kép.
Nem vele történt meg, hogy a háttérrel
onnantól fogva inkább rejteni próbáltam,
hasonló színű foltok egymásra kenésével,
meg egy kis Van Dyck-barna lazúrral,
ami mindenkinek jól jön.
Ceruzavonallá szelídültél végül,
titánfehér, majd homályos,
végül teljesen áttetsző lett a háttér.
Ez elnyerte mindkettőnk tetszését, és
hát egy légtérben vagyunk, hiába.
Most nyers, könnyű szaggal telített a szoba.
- Varju Zoltan
