Csongor Andrea: Családi Rosálás

Amikor már látszanak a pálmafák,
és a napernyők sárga-fehér csíkjai lebegnek,
unokámmal azonnal futnánk a partra.
Fiam csak ül az óriás hibiszkusz alatt
(arcára rózsaszín árnyékok vetülnek),
és hunyorogva a panzió alaprajzát elemzi.
Míg menyem elkortyol egy (négy) pohár szárazat,
Iván feltérképezi a biztonságos menekülési útvonalakat,
a vészkijáratok elhelyezkedését, átbocsájtó képességét
(nyitási módjukat is) gondosan az emlékezetébe vési.
Apám se a málenkij robotra, se a kinn hagyott
szibirják feleségére nem emlékszik már
(őt azonnal elfelejtette, amint szabaddá vált az út),
nem darizik cigarettát, és nem tolmácsol ukázokat.
Fiamhoz hazatérte óta egy szót se szólt soha,
csak ültek a lefüggönyözött szobában,
és a vörösfenyőből faragott bábukkal
sakkoztak hosszú délutánokon át.
Talán túl sok volt a rosálás.
Talán durvák, elnagyoltak a bábuk.

További bejegyzések