Felsorolom a nemlét emlékeit,
a szél hosszú zokogását,
szobámban a huzatot.
* * *
Csalogat egy birodalom
cinkos cinikus csöndje,
derűsebben bukdácsolok
az árnyékos oldalon.
* * *
Nyíl mutat új hazára –
ragyog a lélekben
tenyérnyi kék.
Repül a szőnyeg,
varázslatos velünk
veszi kezdetét.
* * *
Szeretem magunkat
abban a térben,
delejes éjben
messziről nézem,
tétova kezünk
miként vet gallyat
a szunnyadó tűzre.
* * *
Lenni,
amíg mélységünk
halk zenéitől
egy másik felsikolt,
nem érdekel,
mit súg össze a
hátunk mögött;
kölcsönös melegben
olvad le arcomról
a szegények királyi gőgje,
büszkeség-kolonc.
