Rossz híreket kapok,
egyre rosszabbakat:
bőröm alá ezer tű fészkel,
húsomban zsibong millió hangya;
Hallucinálok, nagyothallok,
akár a megvadult folyó, zúg fülem,
telefoncsörgéstől rettegve
pótcselekszem: eszem, csak eszem.
—-
Anyám nagyon félt a haláltól,
a halál hogyanjától rettegett:
anyám elfáradt élni, unta a
kiszolgáltatott, megalázó helyzetet.
Az élet elhagyta anyámat,
várták-e már szerettei?
Kinek nyújtotta legelőször
tűszúrástól lila kezét,
mikor végre kiszabadult
a földi kínok ketrecéből,
és a másvilágra átjutott?
—-
Rosszul vagyok:
megköhögtet halála,
képtelen vagyok
méltón elköszönni
azoktól, akiket szeretek,
búcsú nélkül hagytam
elmenni anyámat.
***
Utolsó emlékképem:
bekerített kórházi ágyon
fekszik duplájára dagadt testtel;
bordó vérplazmákkal melle fölött
infúzióval agyon szurkált kézfején;
altestéből katéter csöve lóg,
anyám méltatlanul kiterítve,
aki egykor a munka hőse volt,
aratáskor a férfiaknál
gyorsabban vágta a rendet,
anyám már nem bízik,
néhány óra múlva halott…
—-
Utoljára enni kért tőlem,
két kockasajtot szopogatott,
szóltak az ápolók, ne etessem,
szervei már felmondták a szolgálatot.
Nézem, milyen nyugodt,
tompán fáj, hogy nem örül,
nem bolondozik, elapadt szava,
nyelvének fullánkját
nem döfi szegény többé
se belém, se másba.
Változatlanok maradnak
bennem arcai, hiába lépett át
egy másik dimenzióba.
—-
Át kéne törni valami gáton,
menekülni a bánathomályból,
átlendülni valami érdes,
frissen aratott búzamezőre.
Átrepülni valaki madárral,
átmelegedni tollazatában,
dúdolni hangjával szinkront,
hasadjon meg az égbolt.
Siessen, húzza ki szívemből
a fájdalom tövisét, segítsen
vaktában átvágni a múlton,
láthassam halott anyámat
élőn még egyszer utolszor!
