Emlékszem, különös lenge nyár volt,
nádak hajoltak pilledve a tavon.
A fodrok is alig-csak neszeztek,
kinyúltak lomhán, kéken, hallgatagon.
Kőre lépett egy narancsos felhő,
csillogva lassultak röppenő fények,
csak lázrózsák remegtek a parton,
mint bűntelen, kit máglyára ítéltek.
Az égen is vad tüzek loholtak,
egy szellő lábujjhegyezett a vízen.
Szoknyáját megemelve lépett, és
hajad arcomba borzolta szelíden.
Ahogy jött, pont úgy osont el, halkan,
megsimítva kicsit még a válladat.
Emlékszem, különös lenge nyár volt,
és egy szitakötőszárnyú pillanat.
