Budavári Orsolya: Ébredés

Gondos szeretőként
fényével ébreszt,
élettel megfestve a
hajnali derengést.
Arannyal szánt csapást
a gyalogút kövén,
reményt ültetve
napsugarak ölén.
Lágy léptekkel szeli
a hajnal az utat.
Fütty cseng, szárny rebben:
pirkadat dallama,
felbomlik lassan a
Nesztelen nyugalma.
Most még tiszta a lap,
rajta elfér a végtelen.
S a nap súlya még
távoli nehezék.
Most enyém a béke,
míg engedek neki,
velem tart emléke.