Bordáim rácsai közt összerezzen az árva…
s úgy markolja a fagyba dermedt csontokat,
mint ki tudja, időtlenségen túl is kegyetlen
ketrecébe lesz zárva,
száműzetése, akár fénylő horizont a hajnalok
derekán:
megtörhetetlen,
mégis,
örök időkön át a szabadság fellegeit várja.
Sámánok ráncba vénült kezei tanulni
szegődnek hozzá,
mikor megállíthatatlan üteméből
mennydörgéstől hangosabb örvényt kavar,
álmokat, s szerelmet őröl porrá,
midőn vérét hajszolva
eltűnik alatta a feledésért esdeklő hangzavar.
Ám a vágyak kegyetlen fintora…
Ha ajtaját nyitva is találná,
bordák hordta börtönéből
– hisz annyira nem ostoba –
ha tehetné, akkor se merné,
s ócska priccsét nem hagyná el soha…
Ha egy percre is megtenné,
többé nem érhetne oda,
hiszen tudja…
ziháló mellkasom születése
percétől
elhagyhatatlan otthona.
DECEMBERI PÁLYÁZAT
december 1, 2024
