Brinkusz Gábor: Elfelejtett ékezet

Eltévedt a tél…
Rózsaszín rügyek helyett kékbe olvadt
dérvirágot fakaszt,
minden szempár íriszén tükröződik,
mégis…
falakon átsuhanó lelkek közül egy sincs,
kit legalább egy parányit is aggaszt…
nem számít már, hogy jégszirmok helyett
cseresznyevirágok illatának pillanata
érkezett el…
úgy vannak vele, akár az írni tanuló diák,
ki nem törődik az elfelejtett ékezettel…
nem számít már, hogy létezhetne akár,
vagy talán létezni akar,
fel sem tűnő hibává érett,
s hogy talán a világ változik meg tőle
– felfoghatatlan bár, de –
senkit sem zavar…
hogy új életek helyett minden
mi születni vágyna,
hangtalanul elvetél,
érdektelenség zavarába dermed,
s fel sem fogják már,
hogy évek óta eltévedt a tél…