Brinkusz Gábor: Csalfa szikra

Úgy foszlik semmivé az éjszaka
szülte mámor, akár az elillanó lét, s a
vele fűszerezett áttetsző kámfor,
aprócska szikra az, mi életre lobbantja,
de nem tudta mit cselekszik, s
következményeit látva inkább
menekülőre fogja.
Ám pillanatnyi létének parányi részét
– az ég látja lelkét, nem akarta,
mégis… –
kövekbe vésett üzenetként
végül hátrahagyja.
Visszanézni sem mer, bár – ha
emléke meg nem csalja –
táncoktól összegyűrt lepedőt
hagy maga után,
s gyanútlan áldozatai minden
cseppjét kifacsarja.
Hajnalokba olvadó sóhajok
szonettjét már csak világnyi
messzeségből hallja,
de utolsó leheletével
– szája szélén mosolya mégiscsak
csalfa –
az összeolvadt lelkek keringőjét
hófehér lepedővel gondosan betakarja.