Most szelíden játszik a citromhús,
Kergetőzik a mentalevéllel,
A koktélom hűsíti a mélabút,
Mi tovaszökik a körúti széllel,
Lassan olvad a jég a pohárban,
Számban lenyugszik szívnek csatája,
Veled vagyok, Te gyönyörű angyal,
És fogja kezem Endre és Attila,
Lassan erősödő klasszikus zene vagy,
Én elsiettem zongorám hangolását,
Kecsesen tartod a kiürült poharat,
Így dalolod életem melódiáját.
Párizs, 2011. tavasz
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
