Bozóky Balázs: Miáú

Miáú – mondtam felpolcolva
fejemet az ágyon.
Az összegyűrt lepedő kacéran
tükröződött szemedben
és melleden megcsillant a
felkelő napfény első sugara.
Az óra kattant
– 04:22-
szemedet lecsuktad. Újra.
Én sosem tudok visszaaludni.
A szomszédos pszichiátriáról
beszűrődik a bolondok ordibálása,
ez a mi városi kakaskukorékolásunk.
Nyár van,
náluk is nyitva az ablak.
Egy macskát látok az utcában
a kitárt balkonajtón át,
ahogy visszaosonok az
ágy felé pohárral a kezemben.
Felnéz, pont bele a
szemembe,
ásít..
Unja már ezt a sok
embert.