A múlt évezredben életem,
Derékba tört egy tavaszon,
Akkor megtanultam a legszebbet,
Újra kezdeni mindent nulláról,
Egyedül voltam, mint most,
Nem számíthattam másra,
Csak a következetességre: a sors
Ismétlődő balladájára,
Mert nem szenved senki hiába,
Minden perc búért jár az öröm,
Ha nem most, majd egy másik világban,
Benyújtom magányom számláját a köbön.
Forgószél tekeri örvénnyé a napot. Tenyerében ki-ki amit kuporgatott a hídra viszi. A vízbe beleejti; nincs már semmije. Eddig se volt semmi, hát fordul, elmegy.
A túl-közelből-szólás biztosan megzavar. Bársonyt borít a sebre. Pompás vöröse aztán erősen patakzik. Persze a késő este, a gyönge pillanat ideje veszélyes, mikor a gyanakvás
Csucsa felé épp így élhette meg a májust Ady Endre, s mintha nagy barna szemével nézném a magas szorosra kéken záruló eget, melyben az erdők
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
