Éhen halok a megterített asztalnál,
Vízben úszok s mégis elszáradok,
A hideg északi szélben izzadván,
Külhonban is mindig otthon vagyok,
Hívőkkel imádkozok pogány módra,
Argóban becézek, nevetve sírok,
Éjjel nem megy le a nap: süt zivatarban,
S tönkretesz, ami tegnap boldogított,
Szolga vagyok királyi trónon,
Úr, mert megvéd a jog és a kard,
Igazságot a hazugban találok,
Kutatván a műben a hamisat,
Mindent bánok, amit sohasem kellett,
És semmit sem, amit igazán kéne,
Tövissel dobálom szeretteimet,
Balzsammal kenegetem az ellenséget,
Én részegen vagyok igazán józan,
És tünetek nélkül igazán beteg,
Egyedül, szerető kedves karjában,
Magam alatt mindig a felhők felett.
