Keresés
Close this search box.

Bozóky Balázs: Depresszió 2.

Az esőcseppek lassan,
Titkos rendszerben szaladtak
A gangon egy biciklin.
Úgy állt össze a világ
Mint a harmat egy
Tágas mező fűszálain.

Csak sejtettem, hogy
Nem vagyok egyedül:
Átölelt a szerető magány.
Nem volt íze, illata,
Csak hideg volt és
Monoton talány.

A fehér falon színes képek:
Nyár, Nápoly,
Kuncogás.
Mosolyodból lett szégyen,
Fuldokló hörgés,
Kupleráj.

A dohány íze sem a régi,
Fájó íztelen marás.
A kávéban sincs már koffein,
Fekete, íztelen lötty. Csodás..

A tenni akarást kívánod,
Motivációt, életörömöt.
Lassan nő most a hajad is,
Nem csak a sárga körmöd.

Ennyire egyedül rég voltál már,
Belső migrációdban állandó harc,
Számlák, szomszédok, tél, nyár,
A legnagyobb siker is: kudarc.

Vérző szemed belülről fáj,
Hogy nem látod a jókat,
Gyomrodban a görcs úgy bánt
Mint egy mostoha pszichózisban.

Gyermekként kuporogsz magzatpózban,
A hírek, az emberek távol már..
Nem mész soha többé lakodalomba,
Temetésre.. vár a gyógyszertár..

További bejegyzések