Azt mondtad, én
a szerelembe vagyok szerelmes,
s dúvadként űzöm, kergetem,
keresem, kutatom.
Azt mondtam, lehet,
hogy néha a fellegekben,
de most két lábbal a földön járok.
A várost szürke,
örökunalmú szürkeség
fedte be..
Azt mondtad, rakjam el
a költői énem egy ideig,
és koncentráljak az anyagi világra.
Ne keressem a metaforákat
ne kávézzak, ne cigarettázzak,
legyek átlagos, borostás férfi,
apád helyett apád, barátod, barátnőd,
szakács, ha kell háziasszony, mosónő..
És én így is tettem.
Kevesebbet dohányzok,
Koffeinmentes kávét nyelek,
Eszem a gyümölcsöt és a zöldséget,
Heti kétszer kocogni járok,
Naponta kétszer fürdök,
Állásokat keresek,
És türelmesen tanítalak
az angol közmondásokra.
Kísérgetlek az egyfontos boltba,
és csókolom a nyakad,
hajad hátra simítom,
és a füledbe súgom, hogy
minden jól van.
Neked öt állásod van,
Nekem nulla.
Hamarosan vége a nyárnak
és munkába állok.
Most még erősen tűz a nap.
Hajnalban sirályok kerepelnek,
a szemétért viaskodnak,
ami az utcán gyűl.
A Riverside-on nem szeretik
használni a szemeteseket.
Amikor a madarak elszállnak,
jönnek a rovarok, a legyek.
A légy a legocsmányabb állat.
És utánuk a lakótársak kelnek:
Cardiff krémje, három fiú,
A jó, a rossz és a csúf.
A takarító, az ápoló és a csapos,
Ki esténként részegen siratja kedvesét.
Azt mondtad, ősztől minden más lesz.
Higgadtan éljük majd a
britek kispolgári életét.
Azt mondtam, ez lesz életem
legszebb nyara, hol van az még..
Cardiff, 2014.
