Borsos Renáta: Rám festette az idő

Tegnap a napfényt
szorította markom.
Ma mégis,
a szemzugom rejtekében
megbújó könnyeimet,
egy hűvös fuvallatnak adtam.
Néma lármám közt
esendőn osont,
a karcos hiány
szülte gondolatmagom.
Hagytam, hogy
időtlen lelkedhez
hangtalan szóljon.
Anya, a válaszodat
immár magamban találom
és a tükörben magamat
belőled is látom.
Fiatalkori vonásaidat
rám festette az idő.
Kecses kéztartásod
egy ódon képen
mozdulatlan,
de ha lendül a karom,
nálam mégis ott van.
Szívem alatt tartalak,
azon a megkopott fotón
a zsebemben hordozlak.
Te bennem, s velem –
konstans jelen…