Lélekgyűrődés árnyéka
lopott idő falán
sziluettjét rajzolta.
Vállat vont a vágy –
egyszínű grafit tónushoz
akvarell lágyságot adott.
Megrészegült józansággal alkotott.
Vadul komponált dallamot.
Hallgatag szavak csendjébe
meztelen sóhaj merült le.
Mohazöld szempáromat
búzavirágszínű íriszedbe fontam.
S Te, a szivárványéj alatt
tekinteted az enyémben mosdattad.
Napillatod uralmát,
súlytalan erőd hatalmát
magamba oltottam –
védjen a színtelen holnapban.
Aki öngyilkosságot követ el, nem az életét akarja eldobni! Egy olyan élethelyzetbe kerül, amikor a lelkét mérhetetlenül nagy teher nyomja; már nem bírja
Ez a szürkeség, ez az oldalvást szökő kéményfüst, ez a szag, ezek a megvénhedt, ócska házak, falak, ezek a kutyák korai hascsikarásaikkal, vizelési kényszerükkel, ez
Vagyonod egy része rám esett, összepréselt és kilapított. Te megnézted, hogy ki lapít ott, s visszaadtál mindent szerfelett. Kikértem az örökség felét, s parázna nőkre
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
