Általa uralt térben
jólesőn lélegeztem.
Lebegtem, ahogy a falevél,
mikor felkapja a déli szél.
A csend most bénít.
Mint hajdanán a nagyanyám
mázsás dunnája, zuhan rám.
Képzelt kalodámból
szabotált engedelmességben
visszanyertem szabadságom.
Immáron álmából rázom,
hogy Csipkerózsa énem
lélekvilágosságból lásson.
Csendtörő, vártalak –
szavad elárvult nesz,
hagyom, hogy bőröm alá rejtsd.