Közeledben ez a két görcsbe zárt ököl
Bíbor bársonnyá tompulva hull belém –
Kicsi lelkem abban rangosan tündököl.
De jobb, hogy nálad van, hogy nem lehet enyém,
– bár nélkülözve az szintúgy öldököl –
Mert megőrülnék, ha szíved elejteném.
S ha nálad járok, mikor mosolyod fakul,
Csak az ajtóból pásztázlak szende kéjjel,
Majd álmaim testedre hullnak szótlanul,
Boldogan szaladva onnan szerteszéjjel.
Csak magamnak kívánom, s most felteszem,
Hogy titkaidban egyszer majd rejtezem,
És arcomon – ha arcodban elmereng –
Lelkedben böngészett napvilág dereng.