Nagyi ma még hetvenkedik,
holnapra már nyolcvan,
családjában körülveszik
majdnem tizennyolcan.
A nagyit ez nem terheli,
mindenre van gondja,
acélból az idegei,
s ezerféle gombja.
A teremtő a nagyimat
oly nagyon szerette:
világ összes bájaival
extrán felszerelte.
Szinte mindent tud a nagyi,
és csak alig felejt,
rekultivál ruhát, papírt,
nincsen nála selejt.
Kicsi házban forgolódik,
messze sose téved,
poénból ő sosem lódít,
s tanít tisztességet.
Nagyi kedvenc ruhatára
otthonka és mamusz,
ha befordul a konyhába
ott lesz doktorandusz.
Nagyi azt főz, amit kérek,
és ahogy szeretem,
csillagokból főzeléket,
dínót is, ha megesz „m”.
Régi darab már a nagyi,
ezért egyre kisebb,
(fel kellene nagyítani),
néni nála nincs szebb.
Nagyi sosem panaszkodik,
oka lenne bőven,
a papihoz ragaszkodik,
hisz az esküvőben.
Nagyi nyolcvan, de hipp-hopp száz,
repülnek az évek,
de mindaddig csak sziporkáz’
minden nemzedéknek.
Nagyit mindig megtalálom,
bármikor is keresem,
biztos pont ő a világon,
nagyim nagyon szeretem.
