Húsz éve, hogy hozzám jöttél,
kedvesem.
Milyen is volt ez a húsz év?
Meglesem.
Gyerek voltál Te is, én is
hajdanán,
házasságunk harmatcseppes
hajnalán.
Nem gondolta egyikőnk sem
azelőtt:
együtt szívunk Angliában
levegőt.
Azt meg végképp nem terveztük
előre,
hogyan legyen örök hűség
belőle.
Ki tudja mért, valahogy meg-
szerettél,
s tökéletes kiszemeltem
Te lettél.
Neked tetszett az, hogy írtam
verseket,
s engem vonzott, ahogy lényed
felnevet.
Először én, aztán Te is
akartál,
vagy fordítva, a lényeg, hogy
maradtál.
Úgy kértem meg derült égből
a kezed,
nem volt kérdés, hogy mellettem
a helyed.
Esküvő jött, aztán sorban
négy gyerek,
egytől egyig egyre jobban
végletek.
A húsz év csak rajtuk látszik
igazán,
ha merülünk, csüngünk egymás
vigaszán.
Nevelésben csak az fárad,
ki evez,
én az igen, Te meg a nem,
ilyen ez.
Azt is tudjuk, ki, mit, és hogy
mért szeret,
s minden egyéb nem publikus
részletet.
Folyónk sebes, nem fog rajtunk
semmi gát,
s vad háborút nem folytatunk,
sem vitát.
Hogyha gyűlnek fejünk fölött
fellegek,
felvértezem, s rád terítem
lelkemet.
A frigyünket fent a mennyben
kötötték,
együtt iszunk majd ott fennen
örök lét.
