Hogyha összefutnánk egyszer újra
Sötét szobában gyertyát gyújtva
Mit is mondanék neked
Mi törné meg hosszú évek csendjét
Szívünk kemény, szavaink gyengék
Mi az, mit idő nem feled
Oly rég nem hallottam már felőled
Nem jött hír se mástól, se tőled
De te sem hallottál rólam
Tíz év alatt harminc veszett kárba
S ki tudja, mennyi lesz még árva
Dalunk csupa néma szólam
Lapozgatunk majd egymás szemében
Áttörve hályogon, szemérmen
Leleplezve, kik is vagyunk
Kihunynak mind a múltbéli fények
Gyertyáink sorban csonkig égnek
Emlékek bénítják agyunk
S hogy kik is voltunk, már rég nem fontos
Más tűztől volt a szívünk kormos
Ébren szőttünk minden álmot
Szabadon idéztük Freud-ot, Nietzsche-t
Kiástuk Ámor minden kincsét
Gyakran váltottunk világot
S hogy ki dobta le az első bombát
Felrobbantva a másik sorsát
Találgatod te is, én is
Meggyújtanánk-e újra a lángot
Megtörnénk-e a némaságot
Összefutva egyszer, mégis
