Kaiser László – BIOGRÁFIA

Kaiser László (Budapest, 1953. május 25.) költő, író, szerkesztő, dramaturg. A budapesti Széchenyi Gimnáziumban érettségizett. Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett magyar–történelem szakon, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán.

Dolgozott segédmunkásként, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban könyvtárosként, 1983–85-ig a veszprémi Petőfi Színházban dramaturgként, 1985-től a Pannónia Filmstúdióban, későbbi nevén Videovox Stúdióban szinkronlektorként, évekig szerkesztője volt a Szinkronika szakmai újságnak. 1995-től az általa alapított Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője, tanára, mellette 1999-től 2013-ig a PoLíSz irodalmi újság egyik szerkesztője, 2000-től 2004-ig a Műemléklap, későbbi nevén Örökségvédelem főszerkesztője. 2017 végétől a Magyar Múzsa szerkesztője.

1979 óta publikál rendszeresen, több mint száz könyvet szerkesztett, előszókat írt magyar és külföldi szerzők műveihez. Számos antológiában szerepel, huszonkét kötete jelent meg: versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk, illetve életinterjúk, valamint zenés művek szövegei, melyeket Rózsa Pál zeneszerző felkérésére írt. Versei megjelentek lengyel, orosz, olasz nyelven. Sok versét megzenésítették, többek között és nagy számban Dinnyés József.

1991-ben Eötvös József-ösztöndíjban részesült, 1999-ben a Magyar Mozgókép Közalapítvány Józsa Péter kutatói ösztöndíját kapta. 2003-ban és 2005-ben a Quasimodo-költőversenyen oklevelet, 2006. március 15-én Petőfi Sándor-sajtószabadság díjat kapott, ugyanebben az évben a nemzetközi Brianza-díjat vette át Olaszországban olaszra fordított verseiért. 2010-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíját nyerte el. 2015-ben a Búvópatak Alapítvány kuratóriuma Papp Árpád Búvópatak-díjjal jutalmazta. 2018-ban a Kassák Lajos XIII. kerületi irodalmi díjban részesült. 2020-ban Budapest főváros XIII. kerületéért díjat, 2022-ben Art’húr-díjat kapott.

Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaságnak, a Vörösmarty Társaságnak és a Magyar PEN Clubnak

Megjelent kötetei

Üdvözlet a vándornak. Versek Jánosi András grafikáival, 1996
Eseménynaptár – Berzsenyitől Bódy Gáborig. Tanulmányok, 1998
Ludas Matyi. Zenés játék Fazekas Mihály elbeszélő költeménye nyomán, kottás-szöveges kiadvány, zeneszerző: Rózsa Pál, 1999
Üdvözlet a vándornak. Dalok versekre, kottás-szöveges kiadvány, zeneszerző: Rózsa Pál, 1999
Magyar Ferenc. Életinterjú az Új Ember egykori felelős szerkesztőjével, 2001
Dr. Hársing Lajos – Hivatása szinkrondramaturg. Interjú, emlékezés, 2003
Összes ajtómat kitárom. Versek, 2004
Remekírókról, remekművekről. Esszék, 2005
Éri István. Egy apróhirdetésen vett régész emlékezései. Életinterjú, 2005
Dallos Szilvia titkai. Életinterjú, 2005
Lángok, tüzek között – Fra fiamme e fuochi. Válogatott versek magyar–olasz nyelven Baranyi Ferenc fordításában, 2006, 2015
Tűz van, mami! Novellák, 2006
Elfogult beszélgetéseim. 20 interjú, 2008
Álmom a csönd. Versek, 2009
Egyéniségek és filmművészet. Hét portré, 2010
Galambok és vérebek. Versek, 2012
Dinnyés József, a daltulajdonos. Életinterjú dokumentumokkal, 2013
Elvált apák Magyarországon – Béke és háború. Helyzetjelentések, vallomások, 2013
A fekete emberek. Novellák, 2014
Perlekedő ének. Énekelt versek Dinnyés József dallamaival – CD 2015
Elfáradt összes angyalunk. Versek, 2016
Mátyás király Budapesten. Szövegkönyv Rózsa Pál operájához, 2017
Vándorok, vérebek, angyalok. Válogatott és új versek, 2018
Dr. Hársing Lajos hivatása – Kalandozás a magyar szinkron és műfordítás világában, 2020
Erkölcs és teljesítmény. Németh László és Béres József – esszék, tanulmányok, 2021
Hoinari, copoi, ingeri. Vándorok, vérebek, angyalok – válogatott versek románul, fordította Balázs F. Attila, 2021
Gyerekszoba. Versek, 2021
Az én térfelem. Versek, 2023

CD – Perlekedő ének – Dinnyés József, 2016
Szólt egy hang – Dinnyés József, 2019

Film – A fekete emberek című novellából hasonló címmel készült film, rendező Tényi István (2019)

További bejegyzések