„S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád.” (Friedrich Nietzsche)
Gyötrelmek lánya aki vagy,
eljöttél egy fertőzött hajnalon.
Bemutatkoztunk a nővérszobában.
Kint november verejtékezett, zihált.
Emeltük együtt,
forgattuk a betegeket,
elnéztelek sokszor,
ahogy hajladoztál,
mikor sikáltad
a testeket a zuhanyozóban.
Jöttél szemben a folyosón fehérben,
fekete szemedben pajkos ördögök
viháncoltak, integettek nekem,
hívogattak.
Melleidre húztad kezemet
és nevettél.
Volt asszonyom.
Meleg barna szemű.
Ő volt az Oltalom.
Ő bevágta előttem,
de te kitártad újra
az engem nyerítve, visítva
követelő zárt osztály,
az alvilág rozsdás vasajtaját.
Betaszítottál.
Te vagy Lilit, a hullás,
a láz, a bomlás,
a pusztaság, az örvény,
melybe túl sokáig néztem.
Lilit, te vagy a büntetésem.
És nincs irgalom.
Tested méregpoharából
innom csak egyszer adtál.
Azóta szomjazom.
