Tudom, mit jelent a korgó gyomor,
két napja nem ettem, ölel a nyomor.
Kis vakaró is jó lenne a sparhelt felett,
nem tudom, mivégre kaptam e kegyet,
nem éheztem még eleget?
Itt aztán szolidáris az élet,
ha nem eszek, mind velem vannak…
a család apraja-nagyja,
sőt, még kint a Bodri is így jár,
és bent a Cirmi is… hiába muzsikál.
Együtt érezzük a nincset.
Nincs hová menni,
nem fogunk több kilincset.
Az éhség kétnapos, mikor még fáj,
ha elfogy a bordán a háj,
a nyomor kiabál.
Pár falás kenyér, az volna jó,
azt is hétfelé osztva,
szegénynek szolid a kosztja.
Harmadnap már nem jelez az éhség.
Kopognak a szemek, inognak a lábak,
hányinger kísér.
Néha egy képzelet… az asztalon
sovány hús és két szelet kenyér.
Most jöttem rá, ezt csak az elmém szülte.
Ülj le anyám, el ne szédülj!
Csak kicsit kell kibírni még, jön a nyugdíj.
Koldusok vagyunk mi ezen a földön,
de meglesz a jutalmunk ott az öröklétben…
mindig lesz valami az edényben.
