Ami keserű lehetne, már édes. Penge élen táncolok, tövisek karistolják szívem, kicsit sok, de bírom még azt hiszem. Gránit
az akaratom, acél a lelkem, a kínt sosem kerestem,
mikor rám talált megtartott a vázam, súlyos volt a teher,
de én akárhányszor térdre hulltam mindig felálltam.
Nem áradna számról panasz, nem én fájok, hanem mások fájnak bennem, s néha meglágyulok a lelkem kifolyik egyetlen könnycseppben.
Mennyi gyötrelem, beteg gyermek van-e létben, megváltanám őket ha lehetne, mindegy mennyi szenvedéssel. Te vittél Uram
a keresztre mindent, tudod, hogy erős vagyok, de olykor úgy elszorul valami itt bent. Olyan gyámoltalan a létem, mikor fogom kezüket és nem tudok segíteni a megsebzettségen. Kívülállóként szenvedek velük, s nevetek örömükkel ha felcsendül kedvük. Olyan drágák és törékenyek vagytok nekem, erőt adtok s acél lesz lelkem. Előttetek térde hullok, s ha majd egyszer én is elmúlok, angyalok visznek a sírba, végtelen papíron a sorsunk rég meg van írva. Furcsa ez a kettősség bennem, minek hiánya emészt,
az emel a mennybe, törékeny gyöngyszemek féltő szeretete.
2026. MÁRCIUSI PÁLYÁZAT
március 1, 2026
