Bari Krisztián: KAPASZKODÓ

Zuhanok. Lassan berobbanok.
Messziről látszik fényem, zuhanok a fekete égen. Ragyogok és közben lassan- lassan elfogyok. Őrült tempóval zuhanok a föld felé,
marad- e lényemből bármi? Vagy tejesen elégek?
Csak egy pillanatnyi fény vagyok a nagy fellegek felett. Egy villanásnyi idő, jelenem semmivé foszlik. Csak zuhanok. Majd halk koppanással földre hullok, kis kavicsként meg sem moccanok. Ha lett volna kapaszkodó, tán lehettem volna büszke hegy… De már mindegy,
földre hulltam, egyre megy. Szürke kis kavics a létem, tengernyi álmom harcossá tett. Lehet kicsit lemorzsolódtam, de mint a kavics kemény maradtam. Engem vess be a tóba! Te lehelj életet e kis kőbe, legyen tartalmas minden pillanat, egy se menjen veszendőbe! Emlékszem, mikor csillag voltam, majd felaprózódtam. Szépen fénylett testem, zuhantam gyorsan, s közben kapaszkodót kerestem. Most csak egy kavics vagyok a tóban, egyetlen mosoly szelíd morajokon.

További bejegyzések