Elnémul a fájdalom a kereszt tövén,
mi körül font lelkeket, csúf, ronda ösvény.
Szabadulni tőled ó, nem, nem lehet, lelkemmel érzem a lelkedet.
Csend van itt, béke és nyugalom.
A kövek nem beszélnek, sorakoznak a keresztek.
Annyian lent vannak már a mélyben, bennem nyugszik lényetek, sosem merül feledésbe.
Olyan hideg a kereszt, megfeszül rajta az emberi test.
„Íme az ember“, ki a világ váltsága, hadd kerüljek melléd a kereszt hátoldalára!
Kiiszom e kelyhet, s felveszem mindennap a vérző kereszted.
S ha majd rám hullik néha cseppje, arra gondolok: – E sebbe, engem bele rejt-e?
Szakad a hús, a csont is látszik, zuhogó esőben ember ázik.
Folyik a vér végig a kereszten,
ez lesz majd áldás minden emberen.
Kereszted miatt Uram, hulltam a porba, bár a sok kínt én már rég megtanultam, tán úgy ítélsz, mint a jobb lator felett. Remélem, ha meghalok a paradicsomban veled leszek.
SZEPTEMBERI PÁLYÁZAT
szeptember 2, 2024
