Keresés
Close this search box.

Bari Krisztián: Dávid és Góliát

Adott a két ikon.
Sok zűr van a világban,
sok sebből vérzik e test.
Mégsem orvost keresnek, hanem áldozatot, mert az hoz hasznot.
Vérzik a test, halványodik az arca, már-már térdre hull. Erőtlen,
de azért egyet még löknek rajta.
Adott a két ikon.
Bosszút miért másokon állnak, miért nem az egyik a másikon?
Tudható, az áldozat mindig az ártatlan,
csak azért ömlik a vér, hogy más megtömje a zsebét.
Háború, viszály a nemzetek között, nemzet a nemzet ellen.
Ma már senkit sem érdekel a valódi kérdés:
Miért ártsak neked testvér? Miért kell ellened tennem?
Közhelyes vagy! – jön a válasz, gúnyos az arc, ajkakon széles
a mosoly – rajtuk a látvány: kudarc.
Hanyatlik az értelem, a beteg remeg, az iskolában a tanár
a diákkal együtt didereg, kihűlt szívben, megfagyott az érzelem.
Magányos tantermek, kegyvesztett tanárok, magasról lesajnált
tanulók, gyerekek vágyják a fényt. Digitális a világ,
online a szegénység.
Dávid nem megy Góliát ellen,
a tisztes nép forog a szédült létben.
Érthetetlen a közöny, mérhetetlen a kapzsiság,
hiszen a koporsóban hiába van kabát, azon meg zsebek,
ha minden itt marad. Ma, az önző érdek a tisztesség
ellen fordult, a végén majd meglakolnak: Ne féljetek!

További bejegyzések