Bari Krisztián: AMIKOR ARRA MEGYEK

Üvöltő szelek zúgnak bennem, amikor arra megyek ahol
vannak ártatlan gyermekek.
Kérdezem tőle: – Nekem miért nem nem lehetett?
Miért nem érinthet e kicsi kéz,
mért nem hallhatom a szót, mi fülembe lenne a legszebb dallam, s torkomban lenne édes lépesméz?
Sakálok vonyítanak bennem. Vajon mit tettem ?
Ezt a kínt érdemeltem? Viszem szívemen ezt
a tonnányi súlyt, eltipor, összetör, a porba lesújt.
Amikor arra járok, ahol a gyerekek szenvednek,
abba a mindenség is beleremeg. Élve égek én is,
kibuggyan a fájdalom szememből, úgy könnyezek.
Ahol boldog arcok nevetnek, van, hogy arra járok,
menekülök, mert belül mélyen fájok.
Mindezt a sírba leviszem, ott nem fáj majd semmi sem.