Bari Krisztián: A végtelenbe érek

Nyújtózkodom felfelé,
előbb a polcra, majd a napba.
Aztán egyre feljebb, a holdon túlra,
át a tejúton, át az időn és téren.
Át mindenen, amíg a végtelent el nem érem.
Át a félelmeimen, át minden kudarcon.
Át az időn és téren, ahol meghajlik a lét.
Ahol még él az emberben a remény.
Csak tovább, kitárom karom.
Nem fáj, ha közben néhány ujjam elhullajtom.
Csak elérjem a végtelent, ahol szárba szökken a hitem.
Túl a bánaton, túl minden haragon,
ahol a szánalom erőtlen, ahol egy fénysugár felemel.
Oda érjen el a kezem,
legyen fent,
és onnan áldás minden embernek.