Elzakatoltak a védtelen évek,
vert is a sors vonatán cudarul,
ámde, ha most, hogy a rév fele érek,
vajh e világ sodorán igazul?
Fordul-e végre ma jóra a sorsom,
vagy letapossa virágaimat?
Nincs maradásom ez ördögi parton,
ellene vízbe vetem magamat.
Úszom a végtelen éj kebelébe,
fenn csak a mély, ami tart lebegőn,
nincs mi a múlt fele még gyökerezne,
nincs ezután jelenem se jövőm.
Fúlok a balgatag árba, galádul
ellep a förtelem ősközönye,
bárha a csillagaim tüze felgyúl,
mégse tudom, hogy az Úr figyel-e?
