Hiába vársz a válaszokra, végül
a kételyek között magad maradsz,
az ajkad elszorulva hogyha kékül,
lehull megint eléd a nagy malaszt.
Legyintenek feléd a büszke várból,
piros biciklidet tovább tolod
amint a porkoláb vadul reád szól,
igazságérzeted belékorog.
Parányi, gyenge lény maradsz szemében,
nem érdemelsz csupán erőfölényt,
a bősz erény, ha készakarva billen,
sietve eltakarja mind a fényt.
Magad maradsz a válaszokra várva,
megunva sorsodat batyut pakolsz,
s beállsz az új hazátlanok sorába,
ha már emitt világa tükre torz.
