A szél elállt, a fellegek között csak
egy madár keresve hívja párját,
hiába, mert a szárnya tört el annak,
fészekaljra vissza bárha várják.
A nádtetők szakítva, szerte szórva
dombokat terítenek be, sajgón
mereng a gazda, hogy miért e sorsra
jut megint ez átka verte tarlón.
De bezzeg áll a vár, a hegytetőről
mord urak parancsolása hallik,
adót beszedni indul is le egyből
sáskaként ezer pribék napestig.
Ez így folyik tovább a végtelenbe,
úr vagy épp vihar ma egyre megy már,
csak arra vár, a sarcait beszedje,
míg alant csupán a rút nyomor jár.