A tél fagyán figyelmem elbarangol,
mesés vidékeken bolyong tova,
de egy se svéd, se finn, esetleg angol,
hanem vadakkal ékes Afrika.
Ahol tüzelve süt le rám a napfény,
s a táncosok ledér ruhája ring,
ahol megannyi vágy között is elfér
az én mesém, bohóka álmaim.
Ahol kerekdeden mereng a Hold le,
s a tó vizébe mártja homlokát,
ezernyi tünde csillagán körötte
a lágy időt a térnek adja át.
De egy csapásra véget ér az ábránd,
amint a szél a téli tájon átszánt.