Tavasz kereng, az éledő rügyekre
terítve szét a lét fuvallatát,
s ahogy közelg az alkonyán az este,
az illatát remegve adja át.
A szél körülfon, álmokat varázsol,
betölti lelkeink szabad terét,
s amint közelbe ér a messzi távol,
kiszórja álmainkra szerteszét.
S mi szédülőn, ölébe mámorodva
alusszuk át e boldog éjszakát,
akárha égi fényeket sodorna
lehunyt szemünkre, s úgy ölelne át.
S az éjen át megannyi szusszanással
utazzuk át e bűvös érkezést,
nyomán a vágy a fellegekbe szárnyal,
ma ennyi járt nekünk, s nem is kevés.
