Setten a hajnali csendben az éj,
puha vánkoson álmok alélnak,
hallgat alatta kitátva a mély,
közeleg tenyerében a holnap.
Halk mosolyát szövi szét a remény,
beterítve a vágyakat egyre
éled a fénye, hiába kemény,
odabújik a lelked ölébe.
Tompa homály csituló gomolyán
kivirulnak a fák is a parton,
fürdik a Nap remegő sugarát,
beleringnak a földre lehajlón.
Így közelít eme tájra a lét,
teletölti csalóka malaszttal,
így hiheted csapodár örömét,
amivel megölelni marasztal.
Ez nem az én történetem – szerencsére –, hallottam valakitől, aki olvasta már a neten. Állítólag így zajlott. Vagy másképp. Semmit nem változtat a lényegen.
– Csókolom, Ágika, tud ma fogadni? Kellenek a kezecskéi. – Négy óra, ha jó lesz, Gyimes úr… – Remek! Csókolom. És tudja… reziliencia… Ági elmosolyodott,
Fut-fut a Tizedes az orosz dzsip után, amelyen a többiek gerillaharcba indultak. Inkább mérsékelt harci tűzzel, mint rohamléptekkel, s ezért Tizedes utol is éri a
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
