Őszbe sodorva a rőt levelek már
hullanak egyre a part fövenyére,
elfogy a kerten, a réten a nektár,
tétova, tompul a Napnak a fénye.
Színeket oldoz a táj, belehervad
mind a virág, szomorún fejeket hajt,
kelyhibe’ halkan időz a bogárhad,
kergeti onnan a szélben a méhrajt.
Zárja a kert kapuját, nyikorogva
sír bele még a világ tenyerébe,
múlik a szépe, a gyomra korogna
tán, ha lehetne a nyári mesékre.
Majd az esők belegyűrik a sárba,
s elfedi lassan, ölelve a márga.
Ez nem az én történetem – szerencsére –, hallottam valakitől, aki olvasta már a neten. Állítólag így zajlott. Vagy másképp. Semmit nem változtat a lényegen.
– Csókolom, Ágika, tud ma fogadni? Kellenek a kezecskéi. – Négy óra, ha jó lesz, Gyimes úr… – Remek! Csókolom. És tudja… reziliencia… Ági elmosolyodott,
Fut-fut a Tizedes az orosz dzsip után, amelyen a többiek gerillaharcba indultak. Inkább mérsékelt harci tűzzel, mint rohamléptekkel, s ezért Tizedes utol is éri a
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
