Arcodat őrzöm, ezer falon át
visszamosolygsz az idő szövetére,
zárva reám szerelem kalodát,
lépve a múlt kifakult örökébe.
Hangodat őrzöm, ezer dalon át
csengve bolyong a magas hegyek ormán,
ríme a durva világ szigorát
oldja az éjbe kerengve, szomorkán.
Álmodat őrzöm ezer lobon át,
lángja a végtele űrbe kicsellen,
téve fejedre szolid koronát,
tartva meg így igazult szerelemben.
Léptedet őrzöm, ezer sarun át
porlik az út gomolyogva utánad,
és ha a célod a hűs Ararát,
megmosom ott remegő, puha lábad.