Lázam időtlen a létben,
lobban amint valahol
simlis a gőg, bele tétlen
ördöge nyúl, kalamol,
hogyha az elme betompul,
s adja magát neki el
és ha becsapja ma orvul
azt, ki azért menetel,
s harcol a boldog időért,
bárha nehéz csata az,
mégse arathat a hóhér,
nem szaporult a panasz,
mert az a láz a világot
tartja a lét tenyerén,
hogyha nem, úgy odavágok
majd hamarost, oda én!