Csupán lapok közé került virág
mi egyre őrzi részeg illatát
a lázitatta éjszakának,
a múltba csillapult, meleg mosoly,
merengve-fájva lelkemig hatol,
s feszíti még a régi vágyat.
Egy elhaló szerelmi vallomás,
igéit meg nem érti senki más,
talán ma már csupán te és én,
fölötte csókölelte hajnalok
lebegtek el, de lám, a holnapot
nem érte meg csalóka fényén.
A polcon ím, becsukva áll a könyv,
törölve róla mára mind a könny,
a tört, varázsos éji emlék,
körötte leng az elfogyó idő,
s amint nyomán a távol egyre nő,
szakítja lapra szét a nemlét.
