Esőbe, szélbe, ázva-fázva,
a napsugárt keresni mentem,
de lépteim csak ingoványra
találtak és csupán a lelkem
emelt fel onnan oly magasra,
hová az ördögöm nem ért fel,
hiába volt az angyalarca,
becsapni nem tudott ez éjjel.
Hiába kérte, lelkemet ma
nem adtam én az ördögömnek,
megérte, mert nem oly sokára
derengve vége lett a ködnek,
a Nap kibújt a fellegekből,
s nyomán ezer sugára járt át,
lerészegedve mindezektől
megírtam ezt a kurta strófát.