A görbülő idő harapja létem,
alig maradt belőle mára már,
de túl megannyi lázitatta vétken
beállva csendesen sorára vár.
Habár receptet írt reá az orvos,
az enyhülés nem érkezik vele,
a pápaszem sötét üvegje kormos,
muszáj, a vágy, ha Napba néz bele.
De már a látomás csupáncsak emlék,
a vágy csalóka révedésbe fúl.
hiszen lován amott közelg a nemlét,
kemény patája koppan is vadul.
A lelkemet repíti messzi tájra,
az értelem határain megáll,
mit eddig értek össze is kuszálja,
amint a görbülő időre vár.
